Minden szülő és jövendőbeli szülő folyamatosan kapjuk a különböző tanácsokat, javaslatokat és próbálunk kitalálni hogy hogyan kellene nevelünk a gyerekünket. Mit egyen, igyon, játsszon, mennyit aludjon, hol aludjon, babakocsi vagy hordozó és nincs is olyan terület amire ez ne lenne igaz… Ezekből persze valamire elsőre úgy érezzük, hogy ezt jó ötletnek tartjuk és alkalmazzuk is, valamit meg biztosan elvetünk. De Ti gondolkoztatok már azon, hogy ez a sok-sok apró részlet vajon hogyan alakítja, hogy miben lesz a gyerekünk később ügyes és hogy befolyásolja-e hogy mi fogja érdekelni majd? Nekem nagyon sokszor eszembe jut, az is, hogy vajon engem mi és hogyan befolyásolt amikor kicsi voltam. Amire persze egyáltalán nem emlékszem lényegében ???? Nekünk is az első 8 hónap alatt kialakult pár olyan fő irány amit tartani szeretnénk. Ebből talán a legelső amit elhatároztunk, hogy ameddig csak lehet és lehetőség szerint teljes mértékben kerüljük a tv nézését. Mostanában ahogy ezt szépen mondják itthon is a “no screen” támogatók csoportját erősítjük. Ebben sem akarunk senkit győzködni, hogy ez jó vagy nem jó, mi azt találtuk ki, hogy inkább meséljünk és olvassunk majd meséket Blankának, amitől azt gondoljuk, hogy jobban fejleszti a képzelőerejét.

A fantázia szabadon szárnyalása

A másik ami a Helloblunnyval együtt fogalmazódott meg bennünk az pedig, hogy meg szeretnénk szerettetni Blankával a rajzolást és színezős játékokat. Az OMY színezős játékainkkal találtunk és szerettünk bele felnőttként ismét a színezés világába. Amit pedig én mindenképpen szeretnénk, hogy engedjük hogy a gyerekek olyan színeket használjanak amilyeneket akarnak. Ne szólja le senki ha egy rajzon a fa koronája pirosra színezi a gyerek. Erről sokat olvastam, hogy ez az oktatás egyik hibája, hogy sok gyerekből ezekkel verik ki a kreativitást. Ami persze megint vagy igaz, vagy nem. De én hiszek benne, hogy engedi kell, hogy a gyerek fantáziája szárnyaljon már kiskorában is és ő pontosan tudja, hogy amúgy a fa koronája zöld…

De akkor mi leszel ha nagy leszel?

Én talán már az első napoktól kezdve játékból kérdezgettem és persze inkább mondogattam Blankának, hogy mi lesz ha nagy lesz. És így találtam ki neki, hogy ő biztos űrhajós lesz. Aztán tovább játszottam és kitaláltam neki, hogy űrszemét újrahasznosító menedzser lesz ???? Persze, ez egyrészt hülyeség…de… Ha tartozzunk bármelyik generációba is, visszarepülnék 1 éves korukba és megmondanák a szüleinknek, nagyszüleinknek hogy mi lesz a foglalkozásunk egyikük sem lepődne meg? A nagyszüleim biztosan nagyokat néztek volna 1987-ben hogy az unokájuk majd business development manager lesz és Ausztráliától kezdve Svédországig fog kereskedni. De már én is öregnek érzem magam amikor olyan munkaköröket látok hogy UX designer, backend-, frontend developer és sorolhatnám… Ha ebből indulok ki, akkor Blankának az űrszemét újrahasznosító menedzser lehet, hogy nem is olyan elképzelhetetlen. ????

És itt jutunk el oda, hogy biztosan nem mindegy, hogy mivel játszik a gyerekünk amikor a legtöbbet fejlődik. Én úgy gondolom, hogy az ipad, okos tv, és a többi ilyen eszköz kezelését egy mai gyerek már pillanatok alatt elsajátítja. De azok az apróságok, finomságok amik egy készségfejlesztő játékkal, egy színezéssel alakulnak az sok idő és kis korban tudja elsajátítani. És ezért fogom megcsinálni Blaninak a saját készítésű matatófalat is amin szerelhet, tapinthat és játék közben fejlesztheti magát. A színezés nekem azért tetszik extrán mert ott a játék végére lesz egy kis mű is amire büszke lehet. De most a sok színezős és készségfejlesztő játékkal mit érünk el? Hogy jobb állása vagy ügyesebb lesz? Nem tudom megmondani. De mégis hiszem, hogy ezek a készségek és ha engedjük a kreativitást kibontakozni azzal biztosan jót teszünk a gyerekünknek. Lehet, hogy nem ettől lesz űrhajós, vagy építészmérnök, de ez nem is lehet a cél. Viszont az hogy minél többször olyan játékot adjunk a gyerekünknek, vagy akár együtt játszunk és színezzünk ami egyszerre fejleszt is azt mi itthon kitűztük magunknak. És ha a végén Blani tényleg űrhajós lesz, akkor ezt majd 2050-ben elmesélem neki az űrben!:)