A kötetbe 12 db kitörhető, képes szókártyát is tettünk, és leírtuk hogyan tudtok azokkal játszani. A kötet végén játékokat, dalokat, filmeket találtok a témában. SzóKiMondó Ökomesék mesesorozatunk korunk környezeti problémáit veszi sorra: hulladék, zöld felületek, fogyasztás, közlekedés, energia. Minden kötetben játékosan ismerkedünk a témával és mindig a megoldásokra koncentrálunk. Így a gyerekek emészthető módon szembesülnek a problémával és azonnal megtanulják a megoldásokat is.
A Nulla hulladék kötetből például a háztartási szemét csökkentésének módjait tanulhatjuk meg. Sok esetben a szülők sem feltétlenül vannak tudatában a helyes cselekvési módoknak, magam is rengeteget tanultam a meséket írva, pedig azt hittem, hogy már szinte mindent tudok. Nem is baj, ha a szülő is tanul valami újat a könyvből, mert az összehozza gyermekével, egy szintre kerülnek a mese közös olvasása során, együtt csodálkoznak rá dolgokra, együtt dönthetnek úgy: holnaptól máshogy élik mindennapjaikat.
Jellege: fejlesztő játék
Fejleszti: beszéd-,szókincs-, zenei mozgás- , kulturális és környezeti nevelést.